Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás


TÖRTEL

 

Törtel, Közösségi Ház4600 fős település, Ceglédtől 15 km-re,   Dél-keleti irányban.

Régészeti leletek bizonyítják, hogy már i.e. 4000 évvel megtelepedett népesség élt ezen a vidéken. Több kőbalta, kőbuzogány és számtalan pattintott kőszerszám került elő a határban. A szarmata, jazzig törzsek i.sz. második századtól - mintegy háromszáz éven keresztül - sűrűn népesítették be a tájat. A népvándorlás korának szinte minden népe hagyott hátra régészeti leleteket. Törtel egyik legrégibb nevezetessége a világ legnagyobb méretű, 5. század eleji, hun áldozati bronzüstje, mely a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.
A mai temető területén Árpád-kori templom maradványaira találtak.
Az 1241-es tatárjárás utáni elnéptelenedés nyomán IV. László kunokat telepített a térségbe. A település a nevét is egy kun vitézről, Thurtelről eredezteti. Neve a király egyik gyilkosaként híresült el.

Római katolikus templomát 1802-ben építették a temetőben talált gótikus templom köveinek felhasználásával. Klasszicista stílusban épült, 1837-ben szentelték fel. 2000. augusztusában adták át a református templomot.

A Törteli Gazdák Vendégváró Egyesületének tagjai 2004. tavaszán alapították meg a Tanyaszínházat, mely a Malom Kulturális Központtal együtt biztosítja a település kulturális életét.

A Patik horgásztó horgászati és pihenési lehetőséget nyújt az ide látogatóknak. Természetvédelmi területen fekszik a "Kákás" Tanösvény, ahol megtekinthetők az élő tanyák, őshonos növények, a szikes, zsombékos, láprétes fátlan növénytársulások, az élő Gerje part színei és madárvilága.

 

Cegléd alatt megtisztuló Gerje-patak szép látványa, s a közelében elterülő Nagyrét pedig a csorda közelében nagy számban táplálkozó madárfajok seregei miatt képvisel természeti értéket. Besnyő és Nagylapos példákat nyújt higro-és xeromorf, illetve sziki karakterfajok számára. A homoki vértő feltűnően gyakori, így a tradicionális birkatartáshoz a jelölő növény mindig is megvolt. A föld régészeti értelemben nagyon értékes terület.

 

TELEPÜLÉSI ADATOK:

 

Település: Törtel

Címe, e-mail is 2747 Törtel, Szent István tér 1.; Telefon: 53/576-010

Lakosok száma: 4.600 fő

Copyright 2024 Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás design by © Tánczos Tibor
| A látogatók száma 2009.07.01-től összesen: 2065272 | Ebben a hónapban: 876 | Ma: 11 | jelenleg: 1 | Statisztika |